Mi minden szükséges ahhoz, hogy a hangszer szépen szóljon?
Nálunk a légzés nyugalma elsődleges. Ha bármi feszültség vagy merevség adódik a légzés során, akkor az megbosszulja magát. Mint amikor hallani lehet, hogy valaki torokból énekel, vagy nagyon torokból nyomja a beszédhangját. Nagy energiaveszteség az éneklésben, a beszédben éppen úgy, mint a fúvós hangszereknél. Nálunk a hang matériája a kiáramló levegő, s alapvető célunk, hogy ezt maximálisan hasznosítani tudjuk. Fizikailag arra van szükség, hogy ez jól működjön, ehhez azonban szükségeltetik egyfajta lelki nyugalom és kiegyensúlyozottság. Alapvető fontosságú, hogy bármilyen szituáció is adódik, a légzésünket kiegyenlített szinten tudjuk tartani. Természetesen stresszes szituációk a zenélés közben is adódhatnak.
Például?
Sokfajta stresszes szituáció adódhat. Akár reggel bemelegítés közben is zaklatottá válhat az ember, ha kap egy rossz hírt, vagy nem aludt jól. De koncert alatt vagy egy vizsga során is előfordulhatnak olyan helyzetek, amelyek stresszesek.
Vannak olyan speciális stresszkezelési módszereid, amelyek működnek és szívesen ajánlanád zenésztársaidnak vagy akár nem zenészeknek is?
A hangszerjáték sok szempontból olyan, mint a versenysport. Van például a bemelegítési szakasz, ami elengedhetetlen. Ha edzés előtt nem melegítünk be, vagy nem nyújtunk, akkor könnyen megsérülhetünk, illetve jó eséllyel nem fogunk tudni úgy teljesíteni, ahogyan szeretnénk. Nekünk, zenészeknek is nagyon kell tudnunk kontrollálni a testünket és a nap első hangjától kezdve tudatos, nagyon koncentrált hozzáállásra van szükség, amihez megvannak a megfelelő gyakorlatok és légzőgyakorlatok akár hangszerrel, akár hangszer nélkül. Ilyeneket végeztetek a növendékeimmel, és én magam is ezeket csinálom. A cél természetesen az, hogy a tudatosan kialakított mechanizmusok automatikusakká váljanak, melyeket szükség esetén képesek legyünk felfrissíteni, módosítani.
Léteznek gyakorlási alaptípusok?
Két alaptípust lehet a gyakorlásban megkülönböztetni. Az egyik a feladat megnehezítése, hogy utána könnyebbé váljon a normál játék során, a másik pedig a problémás terület, feladat oly mértékben történő könnyítése, hogy a benne rejlő valamennyi feszültséget fel tudja térképezni az ember, és ki tudja oldani a játékából, majd onnan eljutni a valódi, kezdetben nehéz szituációig, de már könnyed automatizmusokkal.
Mit értesz azalatt, hogy könnyíteni?
Például gyors zenei anyagot lelassítani, vagy nehéz ritmust elemeire bontani. Vagy például, ha magas regiszterben, magas hangokon eljátszandó állást, részletet kell gyakorolni, akkor azt azonos fogásokkal, de más regiszterben megszólaló hangokkal eljátszani, és akkor az ember szája nem rongyolódik olyan gyorsan, de közben az ujjak trenírozhatók. De külön kézzel, vagy akár hangszer nélkül is sok felesleges izomfeszültséget és szinkronhibát lehet találni és feloldani.
Mi az, aminek a hiánya veszélyt jelenthet a szép hangszerjátékra technikai, illetve lelki értelemben?
A tanulmányaink és a mindennapjaink arról is szólnak, hogy technikai értelemben eljussunk egy olyan állapotra, amit fent tudunk tartani. Természetesen azon dolgozunk, hogy ezt egyre magasabbra tornázzuk fel. Az izmainkat úgy kell tudnunk használni, hogy bármikor bevetésre készen legyenek. Ha bármelyik izom vagy izomcsoport feladja a szolgálatot, vagy aznap nem akar bemelegedni olyan gyorsan, esetleg egy betegség alakul ki a szájban, akkor az nagyon romboló tud lenni technikailag, és ez egyben lelki csapás is: nem fogok tudni úgy teljesíteni, ahogyan szeretnék. Ha szerencsém van, nem kell nagyon komoly helyen megfelelni. Ha nincs szerencsém, akkor jönnek a lelki nehézségek a fizikai nehézségek mellett.
Lelkileg az a fontos, hogy legyen az ember rendben magával és a környezetével, ezért lényeges, hogy lehetőleg ne legyen haragban senkivel. Ha valami nyomaszt, és azt nem tudom kikapcsolni, akkor rámehet a játékomra. Ha elfelejtek valamit, elkések valahonnan, akkor az befolyásolhatja a légzést, merevítheti a játékot. Ezekkel csínján kell bánni. Azért remélem, hogy nem úgy tűnik, mintha kötélen táncolás lenne a mi pályánk. Lehetnek technikai és lelki kihívások, de ezekre vannak jól bevált stratégiáink.
Mit lehet tenni, ha rossz lelkiállapotban van az ember egy lelkileg megterhelő helyzet miatt és közben este fontos koncertet ad?
Az évek során kialakult bennem egyfajta nyugodtság és koncentrációs képesség. Sok múlik a rendszeres gyakorláson otthon a négy fal között, illetve koncerthelyzetekben is. Érdemes a koncertszituációkat minél többször átgondolni, és minél többféle helyzetet magunkban modellezni. Amikor nem megy egy koncert, tegyük be tapasztalatként az albumunkba és utána értékeljük ki, hogy mi történt. A rutin nálam sokat segített. Valószínűleg szerencsés dolog, ha minél fiatalabb korban koncerttapasztalatokat szerzünk. Kialakul, hogy az ember a lelki vagy fizikai problémákat háttérbe tudja-e szorítani. Azt gondolom, hogy a fizikai hátrányokat nem lehet otthon hagyni, azok elsődlegesen befolyásolnak. A lelki tényezők pedig olyanok, hogy ahányan vagyunk, annyiféleképpen reagálunk, és annyiféle jól működő stratégia létezhet a megfelelő lelkiállapot elérésére és megtartására. Lehet arra gondolni, hogy a virágos mezőn vagyok és magamnak fuvolázom, illetve arra is, hogy tökfejek ülnek a koncertteremben. A legjobb, természetesen, ha a zenére tudunk összpontosítani és az le is foglalja a gondolatainkat. Mindenkinek meg kell találni a saját módszerét. Lehet azon bánkódni, hogy feleslegesen bántottam meg a legjobb barátomat, de mindezzel nem foglalkozhatom a koncertteremben, ahol az a feladatom, hogy végezzem a munkámat a lehető legmagasabb színvonalon.
Van-e ebben a témakörben olyan, amin sikeresen túljutottál és szívesen gondolsz vissza rá?
Igen, egyszer egy versenyen elfogott egyfajta szorongató érzés. Kiálltam a színpadra azzal a tudattal, hogy tíz perccel korábban kiválóan el tudtam játszani az anyagot, ennek ellenére nem szólalt meg a hangszerem, mert elkezdtem machinálni a számmal, és olyan készségeket szerettem volna bevetni, amelyeket akkor még nem uraltam, ami természetesen elvitt a zöld erdőbe és nem szólt a hangszer. Régen nagyon zavart az emberek tekintete, most már úgy vagyok ezzel, hogy amikor kint vagyok a színpadon, ugyanúgy bennem van, hogy meg kell felelnem, jól kell játszanom, de elsősorban nem a közönségnek kell megfelelnem, hanem a saját – előzetesen kidolgozott – kritériumaimnak. Ha azoknak megfeleltem, akkor úgy ítélhetem meg, hogy a saját szempontjaim szerint jól játszottam. Könnyen előfordulhat, hogy nálam sokkal jobb zenészek ülnek a közönség soraiban. Olyanok, akiknek több szempontjuk van befogadóként, illetve előadóművészként, mint nekem. Ha ezeknek a szempontoknak nem feleltem meg, azt tudom mondani, hogy sajnálom. Ez nem mindig olyan objektív, mint például a sport.
Mik azok a tippek és trükkök, amelyeket ajánlanál azoknak, akik magabiztosabbak szeretnének lenni?
Ha valami baj van, nem mindig az adott szituációt kell elsősorban megfigyelni, hanem azt, hogy előtte mi történik. Például ha az ember egy szóbeli vizsgától fél, gondoljon arra, hogy mennyire képes előtte olyan szintre kerülni koncentráció, lélekjelenlét szempontjából, amilyenben lenni szeretne. Így ez is fejben dől el. A feszült helyzetben nehezebb lenyugodni. Érdemes tehát a figyelmünket az adott helyzetet megelőző állapotra helyezni: létrehozni és aztán megtartani egyfajta nyugalmi állapotot. Ez a hozzáállás jó stratégia lehet sok szituációban. Egy meglepetésszerűen, hirtelen jött meeting, ahol gyorsan kell jót és jól prezentálni, az nem lesz ilyen. De ha az ember élethelyzetéhez hozzátartozik, hogy ilyen stresszhelyzetek jöhetnek, akkor érdemes ezeket szimulálni, hogy ha hirtelen kell megfelelni, akkor képes legyek gyorsan megnyugodni és összeszedni a gondolataimat. Ezt lehet gyakorolni. Én úgy érettségiztem és vizsgáztam a Zeneakadémián, hogy a tételek első néhány mondatát szinte szó szerint megtanultam, és ezt követően már sínen volt a dolog és eszembe jutott a többi anyag. Érdemes különböző szituációkat modellezni és elképzelni, hogy mi kell ahhoz, hogy jól induljanak. Például, ha köszöntő beszédet kell tartani, természetesen érdemes lehet gyakorolni otthon akár többször is, illetve elképzelni, hogy milyen érzés lesz majd a vendégek előtt állva előadni. Miközben gyakorlom a szövegemet, érdemes figyelni magamat, hogy mennyire meggyőzően tudom előadni, hol vannak az erősebb és hol a gyengébb részek. Vagy éppen mennyire süt rólam, hogy becsináltam. Azt gondolom, az is elő tudja csalni, vagy erősíteni képes az adott szituációhoz szükséges magabiztosságot, ha érzi az ember, hogy jó benyomást tud kelteni. Koncerten, ha játszom egy szólódarabot, nagyon fontos, hogy az elejét és bizonyos indulásokat a lehető legmagabiztosabban tudjam előadni, és legyen koncepcióm arra vonatkozóan, miként fogom megoldani a nehezebb részeket. Nem úgy kell elképzelni, hogy akkor az zeneileg nem lesz spontán, vagy kizárom a spontaneitás lehetőségét, de fontos, hogy megalapozott technikai magabiztosság mindig legyen mögötte, és éppen ez adja a bázist a zenélésben a szabadsághoz. A jókedv is fontos, meg a humor. De ha nincs, nem kell erőltetni.
Hogy lehet magabiztosan játszani abban a pillanatban, amikor sok ember néz és hallgat?
Nem biztos, hogy lehet. Az tanuljuk, azt tanítjuk, hogy magabiztosságot kell sugározni. A gyakorlás nekünk pontosan erről szól, nevezetesen, hogy automatizmusokat dolgozzunk ki. Ez azt jelenti, hogy technikailag a részleteket olyan jól kell begyakorolni, hogy azok bombabiztosan menjenek. A régi tanáraim azt mondták, hogy ha leesik egy csillár, akkor is folytassuk. Nem történhet semmi baj. Volt időszak, amikor kevesebbet gyakoroltam az etűdjeimet, mint kellett volna. Erre egy tanárom azt mondta, hogy attól se jöjjek zavarba, ha éjjel felkeltenek, és géppuskát szorítanak a fejemhez és azt mondják, hogy most azonnal el kell játszani háromszor hibátlanul az etűdöt, és az első hibánál meghúzzák a ravaszt. Erre úgy kell tudnom reagálni, hogy miközben veszem elő a hangszert, azt mondom, hogy rendben, kérem. Ezek nyilván elérhetetlen szintek, de törekedni érdemes rá. Persze fontos az is, hogy az ember saját magát, a feladatát, vagy azt, hogy miként sikerül egy adott koncert, ne vegye túlságosan komolyan. Ettől nem hal meg senki. Ez nem jelenti azt, hogy nem tesz bele az ember minden tőle telhetőt a felkészülésbe. Ha egy nehéz állást nem játszom el a világon a legjobban és nem sikerül tökéletesen, attól az a néhány száz ember lehet, hogy kicsit csalódott lesz, de nem a világ legnagyobb problémája. Összetörni nem kell, ha hibázunk. Szerencsések vagyunk, hogy azt csináljuk, amit szeretünk.
Mennyire vagy kapcsolatban a hallgatósággal, miközben játszol?
A hallgatóság, ha akar, kapcsolódik azáltal, amit csinálok. De azt gondolom, hogy én a zene által, a zenével tudok velük kommunikálni. Van olyan is, hogy kitekintek vagy valakire ránézek, de annyira nem szeretem. Kizökkenti az embert a zenélésből és a zenehallgatásból. Nem a teljes nagyzenekari darabot játszom el, hanem annak egy szólamát. Sokszor zeneileg érthetetlen pillanatban szakad meg az én szólamom, mert valaki más folytatja, az nyilván egy törés, vagy éppen egy lelki kapcsolódás a kollégához. A közönséggel a zene révén tudunk kommunikálni. Ez akkor jöhet létre, ha nekem a zenével a kapcsolatom töretlen, folyamatos és mély, pillanatról pillanatra.
Van-e példaképed a zenei életben, a művészetben, a sportban, akitől önbizalom, önismeret terén sokat lehet tanulni?
Eléggé senkit nem ismerek annyira, hogy példaképnek mondhassam, így nehéz erre a kérdésre válaszolnom. Ha valaki youtube-on lazán játszik, nem tudom, mi megy a fejében, a lelkében és hogy hányszor játszotta már el az adott darabot.
Képzeld el, hogy 15 év múlva ülünk valahol, akkor leszel 45 éves. Miről szeretnél mesélni, ha azt kérdezném meg, hogy miről szólt az elmúlt 15 éved, mire vagy a legbüszkébb szakmailag?
Ilyesmiket lenne jó mondani, mint például: valamivel jobban fuvolázom, mint tizenöt évvel ezelőtt, jobbak a hangindításaim, két hangot jobban össze tudok kötni. Technikai problémám egyre kevesebb van. Egyre jobban a zenére tudok koncentrálni, a zenét értő stratégiáim is fejlődtek és esetleg néhány darabot is sikerült felvenni. Mindezt pedig, amit elmondtam, sok növendékem tudja és hasznosítja.
Mit gondolsz, van olyan kérdés, amit még jó lett volna megkérdeznem tőled?
Talán az, hogy mi jut eszembe még az önismeretről. S meg is válaszolom. Induljon el az ember abba az irányba, hogy hajlandó legyen saját magát analizálni és megfigyelni. És elfogadni, hogy sok minden rajtunk múlik, éppen ezért tudunk rajta dolgozni. És a szituációk időben történő felismerése szintén jó cél.
Köszönöm szépen a beszélgetést!
Én is köszönöm!
