Bán Máté 2015-ben diplomázott a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen Sebők Erika és Bálint János tanítványaként. Még az akadémiai évek alatt tagja lett a Concerto Budapest Szimfonikus Zenekarnak, később pedig a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának. Számos nemzetközi zenei verseny, többek között az International Flute Competition of the Polish Flute Festival, valamint a Friedrich Kuhlau International Flute Competition díjazottja. A Dongszan Foundation és az Erste Bank ösztöndíjasa, 2014-ben Junior Prima díjat kapott. Többek között Emmanuel Pahud, James Galway, Adorján András, Felix Renggli, Christian Studler, Hansjörg Schellenberger, Radovan Vlatkovic, Keller András, Bálint János, Gyöngyössy Zoltán és Matuz István mesterkurzusain vett részt. 2015-től két évig tanársegédi pozíciót töltött be a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karán. Jelenleg a Zeneakadémia doktorandusz hallgatója és a Magyar Állami Operaház Zenekarának második fuvolaszólamának tagja, továbbá rendszeresen vesz részt a Budapesti Fesztiválzenekar produkcióiban.
Egyik nap elcsíptem egy beszélgetést a komolyzenéről. A mellettem ülők azt taglalták, hogy azért nem mennek komolyzenei koncertre, mert oda nagyon elegánsan kell felöltözni, a koncertek közben egyenes derékkal kell ülni, és egyébként is a klasszikus dallamok csak egy meghatározott körnek szólnak, akik értenek a zenéhez és képesek felfogni a jelentését.
Létező sztereotípiákról és feltételezésekről beszéltél most. Azzal, hogy egy meghatározott kör lenne, akiknek a koncerteket rendezik, nem értek egyet. Én mint zenész nem határozok meg semmilyen kört, akiknek zenélek, és nem látom másokon sem, hogy bármilyen kört meghatároznának abból a szempontból, hogy kiket szeretnének látni a közönség soraiban, és kiket nem. Arról, hogy egyenesen kell ülni és mindenképpen meg kell fulladni a csokornyakkendőben, az jut eszembe, hogy annyi igazság lehet benne, hogy egy délutáni szabadtéri popkoncerthez passzoló öltözék eltérhet a Zeneakadémia esti koncertjének öltözködési etikettjétől, de nem gondolom, hogy mindenképpen a szélsőségeket kellene összevetni. Sajnálom, ha az emberek valamilyen elvárt vagy annak vélt öltözködési és viselkedési szabályt nagyon szoros összefüggésbe hoznak a klasszikus zenei koncertekkel. Ha van időm rá, és otthon vagyok, akkor lehet, hogy koncert előtt felveszek egy inget, de nem igazán zavar, miben megyek, és valóban, az átlag koncerthallgató sokszor jobban ki van öltözve, mint én, akinek pedig a klasszikus zene a hivatása. Aki túlságosan a ruházattal van elfoglalva, nem tudom, mennyire figyel magára a zenére. Azt megértem, ha valakit az zavar, hogy a koncert közben a mellette ülő a telefonját nyomogatja, vagy cukorkás zacskóval zörög, de az, hogy ki milyen ruhát visel, szerintem nem a legfontosabb. Azt javaslom, hogy inkább a hangzó élményre fókuszáljunk a ruházat helyett. Aki a színpadon játszik, nem fog senkire sem kiakadni, mert nézőként nem megfelelő színárnyalatú nadrágot vagy inget visel.
Az igaz, hogy régebben a hallgatóság közelebb ült a zenészekhez és szinte családias hangulatban szólalt meg a muzsika, most pedig sokkal jelentősebb a fizikai távolság, egyfajta határvonal képződött a zenészek és a hallgatóság között?
Az, hogy régen vagy régebben, nem jó megfogalmazás. Mikor? Nagyon más volt a zenélés és a zenehallgatás gyakorlata és kultúrája a középkorban, más a barokkban, más a bécsi klasszika idején, és megint más a romantikában. Mindegyik korra szükség volt ahhoz, hogy eljussunk a mai szokásokhoz. Örvendetes, hogy manapság új dolgokkal éppen annyira foglalkoznak, mint a régiek felelevenítésével. Ha az ember ügyes és segítséget kér például egy zenésztől, hogy navigálja őt a koncertválasztásban, akkor irányokat bárki tud javasolni, hogy adott érdeklődéssel az Operába menjek, vagy inkább máshova. Akkora piac van, és annyi lehetőség kínálkozik az élő zene hallgatására, hogy kizárt, hogy ne találja meg az ember a számára megfelelő tartalmat és formát. Egyébként ma is létezik a szalonkoncert műfaja, amikor a zenészek és a közönség szinte egymást súrolják, annyira közel ülnek egymáshoz. És érdekes módon elképzelhető, hogy napjainkban egy szalonkoncert feszélyezettebb, mint elmenni a Zeneakadémiára, és ott egy olyan helyre ülni, amit kiválaszthatsz előre, és lehetsz ott úgy jelen, hogy senkit nem zavarsz és téged sem zavar senki, és kedvedre tudod úgy hallgatni a koncertet, ahogyan szeretnéd.
Nincs ilyen kutatás a birtokomban, csak fantáziálás alapján vetem fel a következőket: ha beszélgetnénk a Müpa vagy a Zeneakadémia hallgatóságával, akkor jelentős hányaduk gyerekkorában játszott valamilyen hangszeren, esetleg énekelt, vagy a családjában a komolyzene valamilyen formában jelentős tényezőt játszott, vagy valakije zenész volt, vagy most zenél, vagyis van valamiféle kötődése aktuálisan vagy a múltból eredően a komolyzenéhez. Hogyan lehetne még több – fenti módokon nem érintett – embert a komolyzenével megszólítani?
Egyrészt az jut eszembe, hogy feltalálták a wifit és a mobil internetet, ilyen módon a zene egyre több ember számára elérhető a koncerttermeken kívül is. Másrészt pedig vegyük azt, ahogy például egy költő megírta a verseit. Miért gondoljuk azt, hogy ezek a versek mindenkihez el kell hogy jussanak? Miért kellene mindenkinek klasszikus zenét hallgatnia? Vagy nem erre gondolsz?
De, igen. Abszolút arról beszélsz, amire rákérdeztem. Ugyanakkor hiszek abban, hogy még több ember számára érdekes lenne a komolyzene, ha kicsit máshogy lenne csomagolva. Például több „midnight-feeling”-et, hangulatot adó zenei élményből lehetne válogatni. Vagy ha például a koncertleírások tartalma és formája változna. Gyakran az a benyomásom, mintha a műsorfüzetek alkotói feltételeznének egy olyan zenei műveltséget, amivel sokan nem rendelkeznek.
Pontosan így van. Természetesen nem várható el senkitől, amit most mondani fogok, de ötletnek talán nem rossz. Számos könyvtárban, bulihelyen, könyvesboltban, étteremben vagy éppen a Zeneakadémián és a Müpában elérhető jó néhány budapesti zenekarnak a prospektusa, évada. Megvalósítható tehát, hogy az ember válogasson és szortírozzon. Elég csak belelapozni, hogy egy adott zenekar hogyan fogalmaz, milyen műveket tűz ki a műsorára, és mond-e valami személyesen szívhez szólót vagy sem. Sokszor én sem megyek el olyan koncertre, aminek a leírása nem szólít meg, vagy a darab nem áll közel hozzám. Az elmúlt években talán egyszer voltam olyan koncerten, ahol egyik darab egyik hangja sem érdekelt a műsor kiírása szerint, de a zenekart kedveltem. Így elmentem és nem bántam meg, az egyik legjobb koncertélményem volt. Egy-két zenekarral már találkoztam, és volt szerencsém több olyan emberrel is megismerkedni, akik írják ezeket a zenei beharangozókat, illetve akik megrendelik és átnézik azokat, ezáltal valamennyire ráláthattam az ízlésükre és a koncepcióikra is. Tényleg van különbség aközött, hogy kinek mik az elvárásai, illetve ki milyen közönséget szeretne látni a koncerten, ha valaki mindenképp differenciálni akar. Azt gondolom, hogy találni kiváló példákat a zene szeretetének közönségbarát közvetítésére, nem műértők számára is olvasmányos prospektusokra, szórakoztató karmesteri vagy műsorvezetői megnyilvánulásokra, olyan különleges kiegészítőkkel, mint a babzsák, a sör, vagy a zenei részletek koncert előtti, vagy koncert alatti elemzése.
Ha jól értem, az a lényeg, hogy az ember utánamenjen, utánaolvasson, tehát fordítson időt arra, hogy felfedezze, mi a kínálat és mi az, ami megszólítja a kínálatból, és abban az irányban induljon el?
Igen, illetve érdemes lenne a zenei élményt kínálóknak jobban összeszedniük az ilyen programokat az érdeklődők számára, és megmutatni, mennyiféle lehetőség van egy adott műfajon (pl. ismeretterjesztő zene) belül is. Sokszor a zenekarok – érthető módon – kizárólag a saját kínálatukat ajánlják, és ha valakinek nem tetszik egy adott program (és csak egy adott program van kézközelben), akkor esetleg úgy érezheti, hogy elveszett az élő zenehallgatás lehetősége, és lemond az egész koncertlátogatás élményéről. Ha megteheti, hogy válogat, vagy tud arról, hogy válogathat, akkor nagyobb eséllyel lesz a nézegetésből konkrét koncertlátogatás is.
Hogy lehet elmondani egy olyan embernek azt, hogy mit jelent a komolyzenei koncertélmény, akinek nincs korábbi koncertlátogatási tapasztalata?
Nevezzük inkább klasszikus zenének. A komoly szó a zenével kapcsolatban pejoratív értelmet nyerhet. Nem tudjuk előre, hogy mi fog történni zenehallgatás közben: hogy éppen kikapcsol, megrendít, ellazít, szórakoztat, vagy pihentet: ez mind benne van. Fel lehet készülni a koncertkalauz alapján, vagy a mű, illetve a szerzője történetéből, de az is lehet, hogy az ember bemegy, és semmit sem vár, és semmit sem tud a művel kapcsolatban.
Ami lényeges tehát, hogy sokféle dolog történhet az emberrel a zenehallgatás közben, éppen ezért is rendkívül izgalmas műfaj. Még a legelső koncertlátogatás előtt érdemes olyan zenéket hallgatni, amelyek valamilyen szempontból fontosak vagy érdekesek számunkra, és a koncerthez adnak egyfajta alapozást. Célszerű lehet először fülhallgatóval meghallgatni, aztán számítógép hangszórójával, majd hifiről, és egyre jobb minőségű felvételeket keresni. Az ember fokozatosan ráérez arra, hogy milyen hangzás, illetve élménybeli különbséget ad a jobb akusztika, a jobb felvétel és az egész csúcsán az egyszeri és megismételhetetlen koncertélmény annak kiváló hangzásával, ünnepélyes hangulatával és egyedi atmoszférájával.
Te tudsz befolyással lenni arra, hogy továbbvidd a benned elinduló zenei élményt, vagy éppen leállítsd, mert nincs hozzá energiád vagy kedved. Vagy megtörténhet, hogy nagyon leesik az érdeklődési szinted, és közben jobban szeretnél figyelni, vagy küzdesz a fáradtsággal, miközben sokat fizettél a jegyért, és nem keveset utaztál azért, hogy végig élénken jelen tudjál lenni.
Izgalmas különböző aspektusokból hallgatni a zenére, nézni a zenészekre a koncert közben: például hogyan kommunikálnak a zenészek, mi történik a belépés közben, vagy a közös rész eljátszását követően, miként vannak jelen az egyéni és együtthangzások, stb.
Mi van, ha sokat fizettél érte és érzed, hogy majdnem elalszol közben? Esetleg ez azért történik, mert nem vagy elég kipihent, vagy a zene váltja ki az emberből, vagy a zenészek nem úgy közvetítik, hogy ébren és éberen tartsanak?
Ez mind benne lehet. Erre az ember kereshet választ, vagy egyszerűen elfogadja, hogy ez történt.
Lehet-e rosszul hallgatni a klasszikus zenét?
Szerintem nem. Az a jó, ha az ember észrevesz dolgokat, amelyek alapján szempontokat állít fel magának és onnantól ezeket használja kapaszkodóként és úgy vesz részt a soron következő zenei élményben. De nem kötelező, hogy ilyen szisztematikusan működjön. Mindez kialakul a koncertlátogatások során, legyen az rendszeres vagy alkalomszerű.
A klasszikus zene hatására milyen irányban változhat a hallgatóság érzelemvilága? Elképzelhető, hogy szeretetteljesebb, boldogabb, vidámabb vagy éppen szomorúbb, nyugtalanabb, magába fordulóbb lesz az ember? Függhetnek a hatások attól, hogy kinek a zenéjét, előadását hallgatjuk? Vagy az élmény inkább a zenehallgatás módjától függ?
A klasszikus zene az emberi lélek működésére lehet jó, de lehet rossz hatással is. Mondok egy példát, ami lehet, hogy extrémnek hangzik: te szereted, mondjuk, Mozart Kis éji zenéjének egy felvételét és ellátogatsz egy nagyon jó zenekar koncertjére, ahol akár az akusztika, akár a megszokottól eltérő tempóválasztás miatt, vagy valamilyen dinamikai vagy formálásbeli megvalósítás miatt téged inkább idegesít az előadás. Eljöttél egy koncertre és ugyanazt a darabot szeretted volna meghallgatni az otthoninál jobb körülmények között, és igazából rosszabb élményben lett részed. Megtörténhet, hogy egy zene érzelemvilága vagy előadásmódja még inkább emlékeztet az otthoni problémáidra, és nem tudsz szabadulni tőlük és rosszabbul érzed magad a koncert után, mint előtte. Lehet, hogy emiatt ingerülten érsz haza és nem tudsz aludni. Bármilyen hatást kiválthat. Érdemes koncert közben önvizsgálatot tartani, hogy milyen irányban változik a lelkiállapot, a hangulat, az éberség. Nem kell ezt minden alkalommal megtenni, de ha rosszul kezdjük magunkat érezni, vagy fáradtságot érzünk, akkor ráérezhetünk arra, hogy mi a jó megoldás: esetleg hazamenni a szünetben és megoldani a problémát, vagy még inkább elmerülni a második részben.
Mit gondolsz, a zeneszerzők rejtett utalásokat, kódokat, történelmi igazságokat, esetleg jövendöléseket rejtenek el egy-egy előadásban, vagy az utókor, a zenetörténészek, az érdeklődő és műértő közönség projektál a művekbe olyan dolgokat, amelyek nincsenek is benne és építenek ezáltal valamiféle nimbuszt a mű vagy a szerző köré?
Mindkettő előfordul. Aki számára önkifejező eszköz, a személyiségének lényege volt a komponálás, amihez ráadásul kimagasló szinten értett, ott sokszor arra is volt kapacitás és képesség, hogy rejtett üzenetek is bekerüljenek a kompozícióba. Közölni akart vele valamit, és erre képes is volt. Ugyanakkor a számmisztikai megközelítések nem mindig segítenek, és nem mindig igazak.
Szerinted mi a zeneszerzés célja?
Sok minden lehet. Lehet akár önzetlen önkifejezés, mások megajándékozása. Tiszta alkotói folyamat. Gyakori a rendelésre történő komponálás. Annak látom értelmét, ha a zeneszerző tudja a helyzetet megfelelő szintre emelni és jó értelemben kihasználni. Például, ha egy megbízás során a zeneszerző lehetőséget kap egy vonósnégyes megkomponálására, akkor megírhatja azokat a gondolatait, amiket egy vonósnégyes megkomponálására tartogatott.
Te kinek zenélsz? Meg lehet határozni, hogy ki a te célközönséged?
Ha van rá módom, akkor személyesen a szeretteimnek zenélek, akik eljöttek a koncertre, vagy nézik a közvetítést, vagy akikhez szeretném, hogy eljusson egy felvétel. Ha valakinek zenélek, elképzelem, éppen hogyan érezheti magát, mi fontos a számára. Hogy érti-e a zenét, vagy sem. Sokat gondolkodom arról, hogy vajon mit ért meg abból a hallgató, amit éppen csinálunk. Ha nem gondolok ilyenre, akkor az az alapállás, hogy szeretnék a saját szempontjaimnak megfelelően jól játszani. Valahol olvastam, hogy a hangszerjáték olyan, mint egy bűvészmutatvány: a felszínt látják, esetünkben hallják, de a háttérben zajló történések rejtve maradnak.
