Melyek a munkába visszatérni szándékozó anyukák leggyakoribb lelki kihívásai?
Én a pszichológus énemmel és az anyai énemmel is tudok azonosulni a helyzettel. Nagyon más életmódot kíván, amikor valaki anyaként van otthon. Egyrészt kiesik a munka világából és a társas kapcsolódásokból. Nevezhetjük ezt egyfajta regresszív állapotnak is. Ha egy anya éveket tölt otthon a gyermekével, időre van szüksége a hétköznapok forgatagába való visszatéréshez. Szintén kihívás a különböző szerepek egyensúlyban tartása. Újonnan kialakított anyai minőségünk összehangolása szakmaiságunkkal, feleség és háziasszony szerepeinkkel, illetve nagycsaládi, baráti kapcsolódásainkkal. A munkába való visszaálláskor mindezeknek a szerepeknek az egyensúlyban tartása válik nehezebbé. Azt gondolom, az anyaság teljes embert kívánó munkahely, tehát egy olyan terep, amely teljes személyiséget és odaadást kíván. Hasonlóan a munkahelyi helytállás is teljes embert és odaadást igényel. Nem könnyű mindezeknek huszonnégy órába való sűrítése. Kétségtelen, hogy miután a gyerekek már beállnak az óvoda, az iskola és egyéb oktatási rendszerek szférájába – tehát kvázi a társadalom kicsit átveszi tőlünk csemeténk nevelésének egy részét –, akkor csökkenhet a rájuk fordított idő mennyisége, és előtérbe kerül annak minősége. Ennek a váltásnak a megélése azonban nehéz dolog. Az is nehézség lehet, hogy a munkahelyen másfajta képességekre van szükség, mint otthon anyaként. Mindeközben az anyaság sok olyan problémamegoldó készségben erősíti az embert, ami a későbbi munkahelyen is jól fog jönni. Szülő és gyerek(ek) összehangolása tulajdonképpen egy kis csapat koordinálása. A gyerek szociális készségeit indirekt alakítjuk a vele való együttműködés által. Egy jó anyuka példamutató projektmenedzser. Állandóan szervez, multitaskingban működik, többfelé figyel, egyszerre gondolkodik és végez fizikai munkát. Például a konyhában répát aprít, és közben a bevásárlólistát rögzíti a fejében. Ugyanakkor kreativitásra és nagyfokú spontaneitásra is szüksége van, hiszen gyakran a gyerekek igényeit előre nem lehet tudni. A napok megszervezése, a napirend kialakítása komoly időgazdálkodási feladat. Az anyaságot hatásos időgazdálkodási tréningként is felfoghatjuk. A gyerek(ek)nek az ad igazán biztonságot, ha egy körülbelüli napirend kialakul az életükben. És ez mind-mind segíti a későbbi munkánkat. Jó, ha van a napnak egyfajta tagoltsága: reggelizős idő, délelőtti játszós idő, ebédelős idő, délutáni alvásidő, esti vacsoraidő, esti rítus fürdetéssel, meseolvasással, altatással. Ugyanakkor rugalmasságra (állandó újraírásra, újratervezésre) is szükségünk van, hiszen korábbi elképzeléseinket, nevelési elveinket csemetéink felülírják, amihez alkalmazkodnunk kell. És ezek a képességek később – némileg másfajta környezetben és csomagban – a munkahelyen is kiválóan hasznosíthatók. Nekem nagymértékben gazdagította a problémamegoldó repertoáromat hat év mindennapos együttlét a két gyermekemmel.
Anyának születni kell, vagy azzá válunk?
Szerintem anyává válunk. Tehát nem úgy történik, hogy megszületik a baba, és már kész anyák vagyunk. Nyilván fizikailag-biológiailag igen, de pszichésen azzá válunk. Nagyon sok folyamaton átmegyünk, mire odáig jutunk – optimális esetben –, hogy rutinos, magabiztos anyának érezzük magunkat. És nagyon sokat csetlünk-botlunk, vagyunk bizonytalanok ezen az úton, és szorongunk. Rengeteg elképzelés van a fejünkben arról, hogy mit és hogyan kellene csinálnunk. Hat ránk tudatosan vagy tudattalanul a sokféle minta, amit látunk az életünkben. Számolni kell a társadalmi elvárásokkal, a környezeti hatásokkal, hogy mit duruzsolnak a fülünkbe nagyszülők, testvérek, barátok, barátnők. Ezeket, a saját ösztöneinket és megéléseinket kell egy jó masszává gyúrni, és erre tudjuk egy idő után azt mondani, hogy ez az én anyaságom, az én megélésem. Ez egy folyamat, amiben sok bizonytalanság, szorongás és számtalan elhibázott lépés van. Jó, ha ezeket felismerjük, megéljük és kezdünk velük valamit. És aztán ebben akár tudatos lépéseket is teszünk vagy megtámogatjuk magunkat abban, hogy miként lehet ezt jól átvészelni, mert ez egyfajta szereptanulás. Anyai szerepünket ugyanúgy tanuljuk, mint ahogy annak idején tanultuk baráti, párkapcsolati szerepeinket. Minden kezdet nehéz. Igazából minden egyes gyereknél újratanuljuk anyai szerepünket, mert amikor azt gondoljuk az elsőnél, hogy már tudjuk, hogy milyen anyák vagyunk, akkor jön egy másik személyiségű, teljesen más élethelyzetbe csöppent gyerkőc, aki adott esetben felülírja ezt, és nála ismét újratanuljuk önmagunkat. Az is lehet, hogy teljesen más énrészeim kerülnek előtérbe, hiszen ő más személyiség, aki engem egy más élethelyzetembe, más életszakaszomba hívott. Lehetséges, hogy kettőnknek az illeszkedése is másfajta összhangot hoz létre, mint amilyen az első gyerekkel volt.
Ezt nem is lehet könyvből megtanulni.
Szerintem sem. Nagyon jók és fontosak a határozott nevelési elvek. Fontos, hogy valamilyen tudatos elképzelés mellett építsük fel a családi életünket. Elengedhetetlen, hogy magunkkal, párkapcsolatunkkal, elveinkkel és ideológiáinkkal tisztában legyünk, mire gyereket vállalunk. Aztán ezeket tudnunk kell alkalmazni, illeszteni az aktuális lurkóhoz, szituációhoz, élethelyzethez, valamint a nap mint nap minket érő kihívásokhoz.
Mi segíti elveink és a gyerek igényeinek összehangolását?
Nagyon fontos ebben önmagunk és a környezet monitorozása: tehát próbáljunk meg érzékenyek lenni önmagunkra és a környezetünkre – itt most elsősorban a csemeténkre és a párunkra gondolok.
Mit jelent az, hogy önmonitorozás?
Azt, hogy önreflektív vagyok. Figyelem, értékelem vagy akár szupervizonálom is önmagam, ezáltal tudatosan megélem az érzéseimet, gondolataimat, tevékenységeimet. És ha fejlesztendő területet látok, akkor azon hajlandó vagyok változtatni. Ha valami harmonikus, akkor azt megerősítem, így tulajdonképpen állandó visszacsatolást biztosítok önmagamnak.
Mi segíti ezt a fajta váltást?
Tapasztalatlansággal, hormonális változásokkal, elvárásokkal, rengeteg mintával és minket érő hatással csöppenünk bele az anyaságba. Mindezt rendkívül nehéz integrálni önmagunkban. Nagyon jó dolog, ha ki tudjuk fejezni kavargó érzelmeinket. A környezetünk segíteni tud ezeknek a helyzeteknek a felismerésében, tudatosításában, akár meghaladásában is, mert így megerősítést nyer, hogy ami velünk történik, az a dolgok rendje szerint történik.
Két kulcsfontosságú szempont van: az egyik bizonyos dolgoknak a tudatosítása ebben az életszakaszban. A másik pedig, hogy használjuk a társaság, a közösség erejét, ami megadja azt az élményt az anyának, hogy nincs egyedül. Abban a pillanatban, amikor egy édesanya rájön, hogy ő is, meg ő is, meg ő is ezt éli meg, abban nagy erő lakozik, mert akkor elhisszük, hogy ezt mindenki megélheti, ez így természetes. Illetve egy tematikus tréning is segíthet, ahol együtt jövünk a dolgok nyitjára, és erről szabadon lehet beszélni. Sokat dolgoztam ezen a saját anyai tapasztalataimat és a szakmaiságomat is felhasználva, hogy minél jobban támogathassam az édesanyákat ebben az életszakaszban. Az ezzel kapcsolatos témák tudatos átbeszélésével megelőzhetőek a szorongó, depressziós állapotok.
Mesélnél részletesen a képzésedről?
Örömmel. A képzésnek a KÍMÉLŐ fantázianevet adtam. A program elnevezésénél abból indultam ki, hogy az anyasághoz kapcsolódó nehézségek, krízisállapotok a munkahelyi kiégéshez hasonlítanak. Visszautalva ezzel arra is, amit korábban említettem, hogy az anyaság is egy teljes munkaerőt kívánó kvázi intézmény és munkahely, ami legalább annyi energiát és feladatot igényel. Szóval a munkahelyi kiégés helyett az édesanyai kiégés szót használtam erre, egész konkrétan kismamai kiégést. És akkor azt gondoltam, hogy legyen ez egy kismamai kiégést megelőző tréning, és ez rövidítve, mozaikszóval KÍMÉLŐ, a kismamai kiégést megelőző tréning. Egy program, amiben az édesanya is regenerálódhat és végiggondolhat sok mindent az aktuális élethelyzetével kapcsolatban. Ez egy tízalkalmas tréninggé nőtte ki magát részletesen kidolgozott tematikával, a fontos pontokat megragadva és végiggondolva, elméleti és gyakorlati blokkokra osztva. Fontos szempont volt, hogy csoportos képzés legyen minimum három-négy fővel. A program keretét a bevezető „warming up” alkalom és a záró, összeülős alkalom adja, a program gerincét pedig a nyolc fő programpont. Az első pont családterápiás rendszerszemléletben a családok fejlődésmodelljét veszi végig, tehát a családi életciklus változását és ezen belül a saját élethelyzeteink tudatosítását és pozicionálását. A következő téma – nem biztos, hogy sorrendben fogom mondani –: családfejlődési modellbe ágyazott nukleáris család definiálása, ezen belül a különböző szerepeink megfogalmazása, úgymint az anyaság, a feleség, a dolgozó nő, a barát és ezeknek az összhangja, az erről való beszélgetések. Megvizsgáljuk az egyes szerepek arányát, illetve ezzel kapcsolatos vágyainkat, hiányainkat viszonyítjuk az aktuális helyzethez. Egy következő blokk a párkapcsolat, hiszen egy stabil társ fontos erőforrást jelent az anyasághoz. Fontos téma az énidő is, a saját magunkkal való harmónia, hogy be tudjuk írni magunkat is a naptárba. Alapvető téma a külső segítő tényezők felmérése, tehát hogy kik azok, akikre ténylegesen, fizikailag és lelkileg is lehet támaszkodni az anyaság ideje alatt, értve itt a nagyszülőktől a testvéreken át a bébiszitterekig, hangsúlyozva mindezek nem szorongó megélését. És még két téma nélkülözhetetlen, az egyik az érzelmek kommunikálása: mit és hogyan élek meg, majd fogalmazok meg a környezetem számára ebben az életszakaszban. És az utolsó blokk: konkrét tippek, technikák, gyakorlatok, amiket a mindennapi túléléshez használhatunk.
