Szeretettel üdvözöllek. Kérlek, néhány szóban mutatkozzál be!
Szűcs Heléna vagyok, három gyermekem van, évek óta fejvadászként dolgozom, illetve karriertanácsadással foglalkozom.
Milyen főbb tényezőkkel érdemes számolni egy kismamának a munkába történő visszatérés kapcsán?
Kismamák akkor keresnek meg, amikor úgy döntenek, hogy szeretnének újra dolgozni, de vagy nem tudnak, vagy nem feltétlenül akarnak visszamenni a korábbi munkahelyükre. Abban kérik a tanácsomat, hogy milyen lehetőségeik vannak. Gyakran megjelenik a beszélgetésekben az a fajta félelem, hogy nem lesznek képesek újra helytállni a munka világában, főleg akkor, ha már legalább két-három éve otthon vannak. Akik szülés előtt eleve csúcsmenedzseri pozícióban dolgoztak – ami persze a ritkább eset –, gyakran nem is szoktak két-három évig otthon maradni, inkább csak fél vagy egy évig. Számukra az esetek többségében természetes, hogy ott folytatják, ahol abbahagyták és a munkahelyük is visszavárja őket.
Hozzám karriertanácsadóként alapvetően praktikus, gyakorlati útmutatásért érkeznek a kismamák. Ugyanakkor azt látom, hogy van egy lelki aspektusa a dolognak, ami sokkal dominánsabb tud lenni ezeknél a nőknél, mert kialakulhat egyfajta önértékelési probléma, kishitűség. Minél tovább kiesnek a munkaerőpiacról, annál kevésbé hisznek magukban. Emellett gyakran a félelem és a lelkiismeret-furdalás is megjelenik amiatt, hogy kevesebb időt fognak tudni tölteni a gyerekükkel. A lelki aspektusok szinte mindig előkerülnek a karriertanácsadás során, sokszor valóban dominánsabbak, mint a technikai jellegűek, hogy például hova menjen dolgozni és mennyi idő alatt fog munkát találni. Szerintem ez egy nagyon fontos téma, amivel foglalkozni kell. Sokuknak segítséget jelentene, ha pszichológushoz is fordulhatnának.
Biztosítom a hozzám fordulót arról, hogy egy ember számára is többféle jól működő karrierút létezik. Fontosnak tartom, hogy elgondolkodjon, mert ő lehet, hogy csak egy dolgot lát, egy szemszögből néz mindent. A legtöbb ember véleményem szerint azért kér segítséget, mert – nem tudom jobb szóval mondani – nem lát ki a saját fejéből.
A kismamák többsége olyan munkahelyen szeretne dolgozni, ahol nincsenek túlórák és empatikus a vezető. Ezek a szempontok mindig felmerülnek az esetükben, mert hiába van biztosítva a gyerkőc számára az elhelyezés (pl. bölcsőde vagy nagyszülői felügyelet), azért a legtöbb nő kisgyermekkel nem szeretne tíz-tizenkét órákat dolgozni. Esetükben nagyon sokat számítanak az olyan praktikus dolgok, mint például milyen messze van a munkahely a lakástól, valójában hány órát kell dolgozni, milyen a főnök. Érthető módon nem szeretne azon stresszelni, hogyha a gyerek beteg vagy bármi miatt szükséges, hogy együtt legyen a kicsivel, nem tud időben végezni a munkahelyén. És ezek mellett a gyakorlati kérdések mellett megjelenik a félelem, hogy kiszolgáltatottá válik egy adott munkahelynek, és nem fog tudni anyaként helytállni.
A rugalmas munkaidő nem feltétlenül elvárás, ha a nyolc óra valóban nyolc óra. Ez általában egy munkavállaló számára az interjún ki szokott derülni, ha szerencséje van. Ha én mint fejvadász beajánlom őt egy céghez, akkor azt a céget ismerem, és előre fogom tudni, hogy mire számíthat: ismerem a céget, ismerem a vezetőt, ismerem a munkakörülményeket. Ha pedig nem én közvetítem ki, hanem csak abban segítek, hogy milyen úton-módon találjon állást, akkor ez általában nem derül ki egy hirdetésből. Ugyanakkor az a fajta vezető, aki nem tudja vagy nem akarja biztosítani a dolgozóinak a rugalmas munkaidőt és nem empatikus, az valószínűleg nem is szívesen fog alkalmazni visszatérő kismamát.
Én az interjúkon nem vagyok ott, viszont az interjúra való felkészülésben tudok segíteni. Átbeszéljük, milyen kérdéseket érdemes feltenni, melyek azok a leglényegesebb tényezők, amelyekben érdemes megállapodásra jutni, tudatosítjuk a kismama számára legfontosabb tényezőket, stb. Biztatom az embereket, hogy merjenek kérdezni és rákérdezni a kényesnek tűnő témákra is.
Mi az, amivel fel szoktak keresni? Miben kérik a segítségedet? Hogyan segítesz?
Karriertanácsadásban alapvetően kétféle ügyfélkör van. Az egyikbe olyan emberek tartoznak, akik jelenleg is dolgoznak, van egy munkahelyük, viszont szeretnének váltani valamilyen oknál fogva. Vagy azért, mert elégedetlenek a munkakörülményeikkel, vagy azért, mert úgy érzik, hogy egy kicsit kiégtek és szeretnének mással foglalkozni. A másik típusú ügyfélkörhöz olyan emberek tartoznak, akik gyakorlatilag most nem dolgoznak, de szeretnének visszakerülni a munkaerőpiacra. Ez utóbbihoz tartoznak zömmel a kismamák.
Az első beszélgetésünkkor felmérem, hogy mi az, amiben leginkább kell segítség. Valakinek az önéletrajzírás fontos, mert nem tudja, milyen módon érdemes egy önéletrajzot úgy elkészíteni, hogy az a potenciális munkaadó számára meggyőző legyen. Van, aki nem tudja, milyen fórumokon érdemes munkát keresni és mi alapján. Akad, akinek komolyabb lelki beszélgetésre van szüksége. Amiben én leginkább tudok segíteni: piaci kitekintésem segítségével el tudom mondani, hogy bizonyos szektorokon belül milyen lehetőségek vannak, milyen bérekkel és munkakörülményekkel. A legtöbb ember nem igazán ismeri, hogy egy adott szektorban vagy pozícióban milyen nagyságrendű a bérezés. Továbbá felmérjük az álláskereső aktuális munkapiaci értékét. Néhányan már benne vannak a munkakeresés folyamatában és interjúkra járnak. Ebben az esetben inkább az interjúkra való felkészítésen van a hangsúly.
Azt, hogy mennyi ideig tart a folyamat, általában az első találkozáskor megbeszéljük. Van, akivel elegendő kétszer másfél órát konzultálni. Ennek során átbeszéljük mindazt, ami a fejében jár, a kérdéseket, a félelmeit, az elképzeléseit. A szolgáltatásnak része az ún. „hot line”, ami rendelkezésre állást jelent, ami akár hat hétig is tart, sőt, valakinél három hónapig. Ebben az esetben minden alkalommal, amikor az illetőnek kérdése van, vagy belekerül egy helyzetbe, ami számára fontos vagy új, akkor fel tud hívni telefonon, és tovább tudom őt segíteni az adott szakaszon.
Ezek nem terápiás alkalmak, itt konkrét tanácsadásról van szó. Gyakran fordul a tanácsadás lelki síkokat is érintő beszélgetésbe, amiben szívesen részt veszek. Inspiráló számomra, ha több területen tudok a hozzám fordulóknak segíteni.
Milyen készségeket, tudást érdemes/lehet a gyerek mellett elsajátítani, amíg otthon van a kismama, a munkába való visszatérés kapcsán?
Ha ugyanarra a munkahelyre megy vissza, ahonnan eljött, akkor érdemes már azelőtt, mielőtt elmegy szülni, megbeszélni a vezetővel, hogy melyek azok a dolgok, amelyekben érdemes fejlődnie. Mindenképpen hangsúlyozom a nyelvtanulást, ami még mindig fontos aspektus minden munkahelyen, a jövőt tekintve is. Ha valaki nem tud, vagy nem akar visszamenni a korábbi munkahelyére, érdemes nézelődni a munkaerőpiacon, ha másképp nem, akkor online formában. Tudok segíteni abban, hogy ennek miként érdemes nekikezdeni. És ha találunk valami olyat, ami alapvetően más, mint amit eddig csinált, akkor simán beleférhet abba az egy-két évbe egy komolyabb átképzés is.
Life coaching, életvezetési tanácsadás vagy terápiás munka is segíthet abban, hogy növekedjen az anya önbizalma. Tapasztaltam olyat is, hogy mások példája segített. Nyugtatóan hatott, amikor kiderült, hogy hasonlóképpen éreznek és gondolkodnak a sorstársak is. Ha az elakadás nem traumatikus, akkor nem feltétlenül kell pszichológushoz fordulni. Erre inkább akkor van szükség, amikor a lelkiismeret-furdalás bénítóan hat, tartósan boldogtalannak érzi magát az ember, képtelen döntéseket hozni, olyan mélyre került, hogy már nem látja a kiutat. Szinte minden anyában, amikor először visszamegy dolgozni gyermekvállalás után, van valamilyen fokú lelkiismeret-furdalás, hogy sikerül-e megtartani az egészséges egyensúlyt a gyermeknevelés és a munkavégzés között. Tapasztalataim szerint, akinek hivatása a munkája, előbb-utóbb visszatalál ahhoz a csemete születését követően.
A hozzád forduló anyukáknak körülbelül hány százaléka tekint hivatásként a munkára és hány százalék az, aki pénzkeresetként?
Egyre ritkább, hogy valakinek hivatása, hivatástudata, vagy ahogy én hívom: ügye van. Ez lehet szerencsés esetben a munka vagy esetleg egy komolyabban vett hobbi. A művész emberek nagyobb részénél tapasztaltam, hogy a munkájuk adja életük fő fonalát, abban tudnak kiteljesedni. Ez attól, hogy gyermeke születik, nem fog megváltozni, a későbbiekben is fontos marad számára a hivatása. Nem kell attól tartani, hogy a lurkó mellett fél vagy egy év alatt elmúlik az elhivatottsága. Gyakran sokkal jobban helyre tudják rakni magukban ezt a dolgot, vagyis hogy a munkájuk gyakorlása közben egyébként édesanyává válnak. Törekszenek arra, hogy az anyaságot és a hivatást hatékonyan össze tudják egyeztetni, és általában sikerrel is járnak. Szerintem azoknak a nőknek akad több problémájuk az összeegyeztetéssel, akiknek szülés előtt sem feltétlenül olyan munkahelyük volt, ami számukra kielégítő lett volna szakmailag. Hiába szereti valaki a munkáját, kedveli a kollégákat, és még pénzt is kap ezért, de ha nem az ő ügye az, amit csinál, nehezebbnek tűnik szülés után újra definiálni önmagát. Esetükben gyakrabban fordulhat elő, hogy a külső nyomás, illetve az elvárások olyan helyzetbe sodorják őket, hogy nem tudják, mit is tegyenek: mennyit és mikortól dolgozzanak, meddig maradjanak otthon, tehát befolyásolhatóbbak lesznek és nehezebben hoznak saját maguk számára megnyugtató döntést.
Hogyan lehet olyan munkahelyet találni, ahol rugalmas a munkaidő, megértő a vezető?
Érdemes az állásinterjún minden bennünket foglalkoztató részletre, felmerülő bizonytalanságra rákérdezni. Egyik legfontosabb tanácsom, hogy merjenek a jelöltek bátran kérdezni. Tehát ha úgy érezzük, hogy nem vagyunk elegendő információ birtokában, vagy bennünk ragadt bármilyen kérdés, jogunk van élni a kérdezés, a visszakérdezés és az újrakérdezés lehetőségével. Gyakran megtörténik, hogy az állásinterjú után felhív az illető, hogy nagyon tetszett neki az egész, de egy csomó kérdés maradt benne megválaszolatlanul. Ilyenkor mindig azt mondom, hogy én nem fogom tudni megadni a válaszokat, tehát neki akkor és ott kellett volna feltennie ezeket a kérdéseket. Természetesen abban az esetben, ha vele szeretne a vállalat továbblépni, akkor belefér, hogy utólag akár telefonon, akár a következő körben feltegye ezeket a kérdéseket. Az állásinterjú nem egy alárendelt helyzet, legalábbis nem szabadna annak lennie. Tehát az állásra jelentkezőnek ugyanúgy joga van mindent tudnia, mint az állást kínálónak. A bértárgyalással szintén ugyanez a helyzet. Általában azt szoktam javasolni, hogy várják meg a jelöltek, amíg a cég képviselői felhozzák a fizetést, a juttatásokat érintő témát. Előbb-utóbb elő fog kerülni, vagy az első alkalommal, vagy a második, esetleg harmadik fordulóban. Azért azt érdemes tudni, hogy a legtöbb jelöltről, aki bekerül egy állásinterjús szituációba, az adott vállalat rendelkezik valamilyen előzetes információval bérigény tekintetében is. Vagy azért, mert a pályázó előzetesen leadta a bérigényét, vagy azért, mert közvetítőn keresztül került oda, aki adott ezzel kapcsolatban valamiféle jelzést. Tehát valószínűleg azért álltak az illetővel szóba, mert bérigény szempontjából is megfelelő lehet. Tehát ha a jelöltnek nagyon elrugaszkodott bérigénye lenne ahhoz képest, mint amit a cég akar, akkor valószínűleg be sem hívják interjúra. Tehát, ha a jelölt már ott van az interjún és kérdezgetik, akkor valószínűleg nem lesz óriási a különbség aközött, amit a cég meg ő szeretne. Ha a cég képviselője felhozza a bérigényt, akkor erről ugyanolyan nyíltan érdemes beszélni, mint bármilyen más munkával kapcsolatos témáról.
Sokan gondolkoznak azon, hogy beleírják-e az önéletrajzba azt, hogy rövidebb-hosszabb ideig kisgyermekkel voltak otthon. Mit gondolsz erről?
Láttam olyan életrajzot – utána bejött hozzám interjúra az illető –, amelyben az szerepelt, hogy 2005-től az adott napig dolgozott egy adott munkahelyen. Aztán bejött interjúra, és kiderült, hogy valóban 2005-től napjainkig dolgozik ugyanazon a munkahelyen, de közben háromszor három évet otthon töltött gyesen. Tehát nem tizenöt év, hanem hat év munkatapasztalata van, ami nem baj, de más volt a valóság, mint ami az önéletrajzból kiderült. Legyünk őszinték és írjuk bele az önéletrajzunkba, hogy a gyermekünkkel voltunk otthon x ideig, mert amikor kiderül a csúsztatás, egyből mínuszba kerülünk és felmerülhet, hol máshol lehet még fals információ. Tehát nem arra kíváncsi az interjúztató, hogy aktuálisan éppen melyik cégnél vagyunk jogilag állományban. Arra kíváncsi, hogy effektíve hány év tapasztalatunk van, mit csináltunk eddig és mit csinálunk aktuálisan. És vannak olyan iparágak, ahol három év sokat számít, tehát kikerülhet egyfajta olyan trendből, ami három év után megkopik. Vannak persze olyan helyek, ahol nem számít, hogy néhány év kimaradt. Tehát azt javaslom, hogy igenis írjuk bele, hogy jelenleg otthon vagyunk gyerekkel, vagy voltunk egy, kettő vagy három évig. Ugyanis ez teljesen normális, nem mi leszünk az egyetlen olyan ember, aki valamikor az élete során két-három évet otthon töltött egy vagy több gyerekkel, viszont a csúsztatással valódi hátrányba kerülhetünk.
Mire érdemes odafigyelni az állásinterjún a munkabér, a munkaidő megtárgyalása során?
Javul a helyzet munkaidő tekintetében, egyre több a négy- meg hatórás állás, ami azért egy pici baba mellett tényleg szerencsés tud lenni. Általában nagyobb portálokon fel is szokták tüntetni egy-egy álláshirdetésnél, hogy hány órás a munkakör, úgyhogy egyre több ilyen lehetőség van. Egyre elterjedtebb a rugalmas munkaidő, és ma már több lehetőség van nagyobb arányú otthoni munkavégzésre, home office-ra is.
Igen, beteg néha a gyerek vagy intéznünk kell dolgokat. Jogunk van elmenni betegállományba, ha a kicsi beteg lesz, ezt senki nem kérdőjelezheti meg. Ha jó fej a vezetőnk, és el kell rohannunk két órával korábban, nem fogják mínusznak felszámolni, vagy nem fognak ezért szólni. Néha megtörténhet, hogy ügyintézés miatt ki kell venni szabit, de semmilyen más problémánk nem lehet a gyerekkel kapcsolatos ügyek intézése vagy betegség miatt. Tehát egyre kevesebb az olyan cég, ahol mindezt nem kezelik jól, persze sajnos vannak kivételek.
Mire érdemes készülni elhelyezkedési idő tekintetében?
Hiszek benne és az évek során tapasztaltam is, hogy a legtöbb ember, aki el akar, előbb-utóbb el fog tudni helyezkedni. Amit figyelembe kell venni úgy általánosságban, hogy minél magasabb szinten dolgozik valaki, minél inkább szeniorabb a pozíciója, annál tovább tarthat ez az időszak. Felsővezető esetében kilenc–tizenkét hónapot is jelenthet. Ha valaki alacsonyabb szinten van a karrierje fokán, akkor gyorsabban el fog tudni helyezkedni. Fontosabb az, amikor munkába akar állni, hogy adjon magának elegendő időt, mert ha egy májusi találkozáskor belövi a szeptembert – hogy legkésőbb szeptemberben már állásban akar lenni –, akkor marad három hónapja, ami egy viszonylag hosszabb időszak, és akkor biztosan nem fog stresszelni annyira. Eleve a kiválasztás nem megy túl gyorsan a mai világban, tehát nagyon fontos, hogy belássuk: nem reális azt várni, hogy két hét alatt el tudunk helyezkedni a munkaerőpiacon.
